Halottak napja: pszichológus tanácsai a gyászfeldolgozáshoz
Halottak napja: pszichológus tanácsai a gyászfeldolgozáshoz
Festmény vagy írás is lehet szellemi táplálék a gyászoló léleknek. Halottak napján, Mindenszentek ünnepén egy kicsit megáll az élet. Mindnyájan cipeljük a lelkünkben eltávozott szeretteink hiányát, az elmúlás fájdalmát, a gyász teljesen sosem begyógyuló sebeit.
Mindenki másként éli meg ezeket az életeseményeket: a teljes tagadástól a csöndes beletörődésen át a lelki bezárkózásig terjedhet az emberi reakció. Van azonban a pszichológiának egy olyan ága – a tanatológia -, ami hatásosan segít az elkerülhetetlen gyászmunkában. Barcs Krisztina pszichológus, író Az Álomszövő című könyvével ennek az emberi életeseménynek a feldolgozásához is támpontokat kínál.
„A saját életem súlyos veszteségélményéből jött az alapötlet: három év boldog szerelem után vesztettem el a vőlegényemet, aki az eljegyzés után néhány hónappal autóbalesetben meghalt. Ezt a könyvemet 9 évig írtam, a végeredmény egy fikció lett, mert minden személyes utalást megváltoztattam, mégis benne van ennek a veszteségnek az érzelmi története” – mondja Barcs Krisztina, aki pszichológusként talán annyival volt könnyebb helyzetben másokhoz képest, hogy tudta, melyek a tudatos gyászfeldolgozás lehetséges módozatai.
Az emberi lét súlyos kérdésével, a halál, az elmúlás gondolatával nem szívesen szembesülünk a mindennapokban, ezért váratlanul, felkészületlenül éri az embereket egy közeli hozzátartozó, családtag, barát – vagy akár egy kisgyereknél a kedvenc játékmackó – elvesztése. A fájdalom mindenkit egyformán letaglóz. Azt a pszichológus-író is elismeri, hogy többféle válaszokat adunk erre az élethelyzetre, és hogy a veszteséget nem könnyű feldolgozni.
Barcs Krisztina azt tapasztalja, hogy a mai világ sajnos nem segíti ezt a folyamatot, az a mód sem szerencsés, ahogyan a társadalom, a barátok igyekeznek segíteni. Csak azt tudják mondani, hogy tedd magad túl a gyászon, szórakozz, tereld el valami kellemes elfoglaltsággal a figyelmedet, majd lesz másik, aki pótolja a veszteséget – de ezek rossz üzenetek a jóismerősöktől.
A sírás, de annak hiánya is segíthet
Ehelyett tudomásul kell vennünk, hogy a gyászfeldolgozásban mindenkinek megvan az egyéni útja, és ezen sok minden megengedett. Nemcsak a közmegegyezésnek megfelelő sírás, hanem annak hiánya is. Az is, ha valaki szinte megbénul, nem érez semmit, másban viszont haragot ébreszt a halál. Ez mind hozzátartozik a gyász minimum egy-, másfél éves folyamatához.
A pszichológus azt tanácsolja, ne riadjunk meg a fájdalmas érzelmek átélésétől, mert ez a természetes. De ha kifejezzük fájdalmunkat, azzal megkönnyebbülhetünk. Ennek jó eszköze a temetési szertartás, de lehet minden más, egyéni ceremónia is, ami őszinte búcsúzást jelent a közös emlékek, helyszínek, emlékek felelevenítésével.
A gyerekekkel is kell beszélnünk a gyászról

Fotó: Tarandus kiadó
A tudatos gyászmunkát az előttünk álló ünnepnapokon is elvégezhetjük, amikor könnyű ráhangolódni emlékezésre. Fontos, hogy a családunkban élő gyerekek is megtanulják, hogyan megy tovább az élet, ha elvesztünk valakit, hogyan emlékezzünk rá. Ha elfojtást, hárítást tapasztalnak, attól a halál, az elmúlás félelmetessé, tabuvá válik. De ha kifejezhető a fájdalom, a hiány, akkor az ad biztonságot, hogy ezek a megpróbáltatások is túlélhetők.
Ennek a lélektanához és a gyakorlati megvalósításához további segítséget nyújtanak Barcs Krisztina gyerekeknek szóló pszichológiai ismeretterjesztő könyvei, az Így működik a lelked!, és annak folytatása, a Hahó, lélekmanók! A pszichológus azt tanácsolja, ne hazudjuk azt a gyerekeknek, hogy csupa jó dolog vár rájuk az életben. Tudniuk kell, adódhatnak nehéz helyzetek, és ezekben hogyan kell helyt állni.
Alkotások is segíthetnek a gyászfeldolgozásban
Ezt a részt a lélek sötét éjszakájának nevezte el a szerző, és arról mesél, hogy ha egy kedvenc játékukat, macijukat elvesztik, úgy könnyebbül meg a lelkük, ha visszaemlékeznek rá, lerajzolják, átadják magukat szomorúságnak. „Egy idő után a kisírt gyászból szomorkás emlék válik, és a gyászfolyamat végén visszaáll a harmónia az életünkben.” – teszi hozzá a szerző. Mindezt tapasztalatból is tudja Barcs Krisztina, aki pszichológiai és írói munkája mellett hobbifestő, több önálló kiállítása is volt már álomszerű olajképeiből. Őt ezek az alkotások is segítették a gyászfeldolgozásban, de másnak talán az segít, ha kiénekli, kitáncolja, kibeszéli magából a fájdalmat, vagy naplót vezet.
A Mélység és Alázat című, 2008-ban született képe díszíti a Tarandus kiadó gondozásában megjelent Az Álomszövő című könyvét. A fekete világmindenség közepén álló pici alak a veszteség ábrázolásával megkönnyebbülést jelentett a szerzőnek. A köteten végigvonul a halál, a gyász, a veszteség, de az álmok szimbolikájának értelmezésével segíti a lelki görcsök oldódását. Éppen erről a megnyugtató hatásról számolt be Az Álomszövő legtöbb felnőtt olvasója.
Magazin
Így válik a kert a nyugalom szigetévé – térkövek és virágládák a pihenés szolgálatában
A modern élet zajos, sietős és gyakran túlterhelt. Egyre többen keresik azokat a terekeket, ahol
Hogyan alakítják a luxus masszázsfotelek a lakberendezést és az otthoni wellness trendeket?
A modern lakberendezési trendek folyamatosan változnak, de egy dolog biztos: az otthoni wellness kultúra egyre
Így hat a szervezetünkre a rendszeres úszás
A nyár egyik legnépszerűbb mozgásformája az úszás. Van, aki rendszeresen látogatja az uszodát és a
Ilyen vastagságú matrac számít a legkényelmesebbnek
Ha egy matrac elöregedett és tönkre ment, akkor nem lesz már többé kényelmes rajta az
Ajánlott tartalmak
Az életünket akár tönkre is teheti a fogápolás hiánya
Gyakran az emberek azonnal elkezdenek szorongani, ha a fogápolásról van szó, vagy ha egyszerűen szóba kerül az, hogy kinek hány lyukas foga van. Mégis a Magyar emberekre nagyon jellemző az, hogy csak akkor mennek el
Az ingatlan és a gépjármű biztosítás a legnépszerűbb biztosítási termék ma hazánkban
Manapság már rengetegféle biztosítási termék létezik, legyen szó magánszemélyekről és vállalkozásokról egyaránt. A legnépszerűbb biztosítási termék ma hazánkban a lakásbiztosítások, illetve a gépjármű biztosítás.
Minden, amit a magán egészségbiztosításról tudnunk kell
Az emberi természet velejárója, hogy igyekszünk mindent megtenni testi épségünk és jólétünk megőrzése érdekében. Azonban bármennyire is elővigyázatosak vagyunk, a váratlan események, például balesetek, egy szempillantás alatt bekövetkezhetnek, különösen pihenés, utazás vagy szabadtéri programok során.