A kripto valuták rövid története
A kripto valuták rövid története
Már a legismertebb kripto valuta, a Bitcoin előtt is volt példa digitális valutákra. Ezek a korai verziók azonban (mint a B-Money és a Bit Gold) még nem tudtak hatást gyakorolni a pénzügyi piacra. A történelmi fordulat 2009-ben jött el, ekkor indult ugyanis a Bitcoin hódító útjára.
Kezdetben persze csak egy kis csapat vett részt a fejlesztésben és a „bányászatban” és ekkor még láthatóan senki nem gondolta, hogy egy nap komoly világpiaci tényezővé fogja magát kinőni. Gavin Andersen, 50 dollárért vett 10.000 Bitcoint és elkészítette a Bitcoin Faucet nevű weblapot, ahol kedvtelésből adományozta az akkor még mondhatni értéktelen digitális pénzt.
A digitális valuták korai történetének egy leghíresebb anekdotája egy magyar szoftverfejlesztőről, Hanyecz Lászlóról szól. A férfi a világ egyik első igazi tranzakcióját hajtotta végre digitális valutával: 10.000 Bitcoinért vásárolt két pizzát.
Ha a csúcsárfolyamra számítjuk át, ez az összeg nagyjából 600 millió dollárt tesz ki. Bár utólag úgy tűnhet, az első vásárlók hibás döntést hoztak, valójában nélkülük a Bitcoin növekedése soha nem indult volna meg. Rengeteg ehhez hasonló történet és városi legenda kering a Bitcoin korai szakaszáról.
Néhány éve a GameStar számolt be egy férfiról, aki teljesen elfelejtette, hogy a korai időszakban, mikor még százasával lehetett vásárolni a kripto valutából, kedvtelésből vett ezer darabot, majd csodálkozva konstatálta, hogy több millió dollárt érő jelszót őrizget egy régi pendrive-on. Az első vásárlások után gyorsan növekedett az érdeklődés a digitális fizetőeszköz iránt.
2011-ben, a Bitcoin sikereinek hatására egymás után jelentek meg az újabb kripto valuták – mára több ezer létezik belőlük. Mivel a Bitcoin alternatívái voltak, összefoglaló néven „altcoinnak” hívják őket. 2013-ban jött az első csúcs, amikor is egy Bitcoin értéke meghaladta az ezer dollárt.
Ez azonban nem volt tartós, hamarosan újra zuhanni kezdett az árfolyam, ahogy a hagyományos tőzsdén is lenni szokott, sokan komoly összegeket buktak el ebben az időszakban. Az eset nagy sajtóvisszhangot kapott, sokan a mai napig emiatt az ingadozás miatt bizalmatlanok a kripto valutákkal kapcsolatban, és voltak olyanok is, akik ennek az ügynek kapcsán hallottak először a digitális pénznemekről.
A nagy verseny miatt kérdéses volt az is, hogy az „altcoinok” közül melyek maradnak talpon – elvégre a digitális piac néhány év leforgása alatt megtelt különböző virtuális pénznemekkel. Vannak olyanok, melyek a mai napig talpon vannak, de természetesen nem egy közülük eltűnt a süllyesztőben – miközben nap, mint nap jelennek meg újak.
2015-ben az Ethereum új innovációja segítette a további növekedést, ezek voltak az ún. „okoszerződések” melyek lényege, hogy a blokklánc, a kripto valutákon kívül különböző szoftverprogramokat is be tudott fogadni.
A csúcs 2018-ban következett, de sokan figyelmeztettek, hogy ez a meredek növekedés nem tarthat örökké. Még ebben az évben elkezdett csökkeni az árfolyam, számos projekt összeomlott és rengeteg valuta tűnt el örökre a piacról.
A kripto valuták ismét stabilizálódtak, és ahogy gyűlik a tapasztalat ezen a téren, egyre inkább kiszámíthatóvá váltnak, a kezdeti hatalmas ingadozások mérséklődnek.
Természetesen a gazdasági szférában mindig történnek váratlan események – elég a hagyományos tőzsdére gondolnunk, ami 400 év után is képes kellemes, vagy éppen kellemetlen meglepetéseket generálni. Annyi bizonyos, hogy a világ gyorsan és biztosan menetel a digitalizáció felé, ez a folyamat már nem fordítható vissza. A digitális világban pedig teljesen megalapozott az igény a kripto valutákra.
Magazin
Így válik a kert a nyugalom szigetévé – térkövek és virágládák a pihenés szolgálatában
A modern élet zajos, sietős és gyakran túlterhelt. Egyre többen keresik azokat a terekeket, ahol
Hogyan alakítják a luxus masszázsfotelek a lakberendezést és az otthoni wellness trendeket?
A modern lakberendezési trendek folyamatosan változnak, de egy dolog biztos: az otthoni wellness kultúra egyre
Így hat a szervezetünkre a rendszeres úszás
A nyár egyik legnépszerűbb mozgásformája az úszás. Van, aki rendszeresen látogatja az uszodát és a
Ilyen vastagságú matrac számít a legkényelmesebbnek
Ha egy matrac elöregedett és tönkre ment, akkor nem lesz már többé kényelmes rajta az
Ajánlott tartalmak
Az életünket akár tönkre is teheti a fogápolás hiánya
Gyakran az emberek azonnal elkezdenek szorongani, ha a fogápolásról van szó, vagy ha egyszerűen szóba kerül az, hogy kinek hány lyukas foga van. Mégis a Magyar emberekre nagyon jellemző az, hogy csak akkor mennek el
Az ingatlan és a gépjármű biztosítás a legnépszerűbb biztosítási termék ma hazánkban
Manapság már rengetegféle biztosítási termék létezik, legyen szó magánszemélyekről és vállalkozásokról egyaránt. A legnépszerűbb biztosítási termék ma hazánkban a lakásbiztosítások, illetve a gépjármű biztosítás.
Minden, amit a magán egészségbiztosításról tudnunk kell
Az emberi természet velejárója, hogy igyekszünk mindent megtenni testi épségünk és jólétünk megőrzése érdekében. Azonban bármennyire is elővigyázatosak vagyunk, a váratlan események, például balesetek, egy szempillantás alatt bekövetkezhetnek, különösen pihenés, utazás vagy szabadtéri programok során.