Első gyerek, második gyerek: a tökéletes egyensúly problémája

Szülői körben hatalmas viták keletkeznek abból, hogy vajon hány figyelem jut az első, a második és a harmadik gyereknek. A tapasztaltak ilyenkor már előre tudják, hogy mi a válasz, az új anyukák azonban csak most találkoznak ezzel a problémával.

Azt még időben ki kell mondani, hogy az első gyerek a szülőnek is első élményt jelent, ami a neveltetésben és a szokásokban is meglátszik. Egy új baba érkezésénél olyan kérdések jönnek elő, mint a tökéletes hőmérséklet, a megfelelő páratartalom, a tökéletes rend, a tiszta ruhák, a vasalás, a kötelező fürdés (anyukának és a babának), és még sorolhatnánk.

Aztán a második babánál ezek a dolgok valahogy veszítenek a fontosságukból. Már senkit sem érdekel, hogy milyen színű lesz a babakocsi, a ruhák pedig egyenesen a tesótól öröklődnek át, vagy éppen valamelyik barátunktól kaptuk. Itt már se időnk, se kapacitásunk nincs arra, hogy ugyanannyi figyelmet kapjon, mint az első baba.

És ezzel gyorsan elérkezünk az iskolakezdésig, ami szintén ég és föld szokott lenni, főleg, ha két gyerekhez hasonlítjuk. Az iskola egyenlő az újdonsággal, rengeteg szabállyal, értekezletekkel, hunyorgó szemmel néző tanárokkal. Ilyenkor még attól félünk, hogy ideérünk-e időben, hogy milyen ruha legyen rajta, és az is átfut a fejünkön, hogy a kisember hogyan fogja érezni magát. Ettől függetlenül az első nap még így is biztosítva van a gyomorgörcs. Ez pedig teljesen normális, hiszen a szülőnek is tanulnia kell.

Nem mindegy, hogy ki hányadik gyerek

A tudomány megerősítette, hogy az idősebb testvérek magasabb pontszámot érnek el az intelligenciateszteken, másrészt viszont több egészségügyi problémával küzdenek. Azt is tudjuk, hogy vannak fiatalabb testvérek, akik ennek ellenére nagy eredményeket értek el a tudomány vagy a kultúra területén. Úgy tűnik, hogy a családon belüli születési sorrend számos tényezőt befolyásol.

A szülők nem ugyanúgy bánnak az idősebb gyerekekkel, mint a fiatalabbakkal. Klasszikus példa: ha a legidősebbnél kiesik a cumi, a szülők sietnek kimosni, a legkisebbnél azonban kevésbé szigorúak. A második gyermekkel egy kicsit jobban megnyugszunk. Amikor először vagyunk szülők, jobban félünk attól, hogy valami történhet a picikkel, mindent jobban kézben akarunk tartani, rugalmatlanabbak vagyunk; a második gyermeknél, amikor már látjuk, hogy a nagyobbal nem történt semmi baj, megengedjük magunknak, hogy rugalmasabbak legyünk. A tapasztalat megkönnyíti ezt a fokú rugalmasságot.

És bár a szülők figyelmét egyenlően kell megosztani, mégis igaz marad, hogy az idősebb testvér a második születéséig a szülők kizárólagos figyelmét élvezi, míg a második soha nem kapja meg ugyanezt, és születésétől fogva ahhoz van szokva, hogy mindent megoszt. Sok esetben a legidősebb a kedvenc, akinek bizonyítania kell. Másrészt gyakori, hogy a szülők hosszabb ideig csecsemőként kezelik a kisebbet, különösen akkor, ha már eldöntötték, hogy nem lesz több gyermekük. Ez azonban az élet része, nem kell megijednünk semmitől, bár jól tesszük, ha figyelünk a tökéletes egyensúlyra.