Fogszabályzás: végtelen várólista vagy nagy kiadás?

2024. június 28.Közélet és Társadalom 672 szó3,4 perc olvasási idő
FőoldalFogszabályzás: végtelen várólista vagy nagy kiadás?

Fogszabályzás: végtelen várólista vagy nagy kiadás?

Ha TB támogatással szeretnénk gyermekünk fogazatát kiigazíttatni fogszabályzóval, akkor bizony szembesülnünk kell a ténnyel, hogy hosszú éveket kell majd várunk, hogy egyáltalán szakorvos láss a gyermekünket.

A valaszonline.hu tavaly januárban foglalkozott a kérdéssel, hogy milyen lehetőségei vannak azoknak a szülőknek ma Magyarországon, akik gyermeküket fogszabályzásra szeretnék vinni. A helyzet sajnos változatlanul nem túl rózsás, ugyanis még az ország nyugati felében is legalább négy-öt éves várólistával lehet találkozni, és akad olyan vármegye is, amelyben nincs is fogszabályzó fogorvos. De mit tehet ilyenkor egy szülő? Persze a csálé fogazat nem akkora baj, hogy sürgősségi beavatkozást igényelne, ugyanakkor az is tény, hogy gyermekkorban sokkal könnyebb korrigálni egy ilyen jellegű hibát, mint megvárni a felnőtt kort.

Marad tehát magánrendelés, ami viszont nem mondható olcsónak. De valóban így is van? Tényleg ingyenes a TB által támogatott fogszabályzás, míg a magánrendelőben akár 1 millió forintot is otthagyhatunk? A következőkben ezeket a kérdéseket járjuk körbe.

Több éves a várólista, ha TB támogatással szeretnénk fogszabályzót

Magyarországon a fogszabályzás 18 éves korig TB támogatott beavatkozás, sajnos rendkívül kevés a fogszabályzással foglalkozó szakorvos az állami szektorban. A Növekedés.hu már 2022-ben foglalkozott ezzel a témával, és a cikkükben arról számoltak be, hogy a pandémia hatásai bizony nagyon rányomták a bélyegüket a fogszabályzás várakozási idejére, ha állami ellátásról van szó. A helyzet persze a COVID előtt sem volt túl kedvező, ugyanis már akkor is több éves várólistával kellett számolni, már ahol volt szakember.

Voltak ugyanis olyan megyék, ahol még szakember sem volt, tehát csak magánúton lehetett fogszabályzásra vinni a gyerekeket és a kamaszokat. A járvány miatt azonban nem lehetett pácienseket fogadni a rendelőkbe, emiatt pedig a várakozási idő még inkább megnőtt. Ha most megy be valaki új páciensként a fogszabályzásra, akkor bizony megeshet, hogy egészen 2030-ig várnia kell az ingyenes kezelésre.

Ami egyébként nem is teljesen ingyenes. A kezelést természetesen finanszírozza az állam, viszont a fogszabályzó már gyógyászati segédeszköz, ezért pedig már fizetni kell.

Valóban több százezer forintba kerülhet, ha magánúton oldanánk meg a problémát?

Természetesen ez még mindig kedvezőbb, mint magánrendelés, ahol mindenért fizetni kell, nem igaz? Bár való igaz, hogy a fogászati kezelések nem olcsók, tehát a fogszabályzás sem, ugyanakkor nem is feltétlen olyan drágák, mint elsőre gondolnánk. Az, hogy fogszabályzást igényel egy gyerek vagy sem, az már 6-8 éves kor körül kiderül, és ilyenkor még akár egy éjszakai fogszabályzó is elegendő lehet. Ez közel sem annyira drága, mint egy ragasztott fogszabályzó, akár napi egy csokoládé árából lekészülhet.

Amennyiben úgy érezzük, hogy gyermekünkkel nem szeretnénk várni ót-hat évet az állami kezelésre, érdemes lehet felkeresni egy magánrendelő, ahol kiderül, milyen kezelésre, fogszabályzóra lehet szükség. Még ekkor is dönthetünk, hogy kivárjuk a TB támogatott kezelést, vagy önköltségen oldjuk meg a fogszabályzás kérdését.

Magazin

Ajánlott tartalmak

Ilyen vastagságú matrac számít a legkényelmesebbnek

2025. március 22.|

Ha egy matrac elöregedett és tönkre ment, akkor nem lesz már többé kényelmes rajta az alvás. Ilyenkor mindenképpen új matracot kell vásárolni. Ahhoz azonban, hogy a legkényelmesebben tudjunk éjszakánként aludni, jól kell választani. Új matracunk

Az életünket akár tönkre is teheti a fogápolás hiánya

2025. március 10.|

Gyakran az emberek azonnal elkezdenek szorongani, ha a fogápolásról van szó, vagy ha egyszerűen szóba kerül az, hogy kinek hány lyukas foga van. Mégis a Magyar emberekre nagyon jellemző az, hogy csak akkor mennek el